Hírek

Új hangszereket kapott a Zenekar
2018. február 02. 11:30
A Katasztrófavédelem Központi Zenekara számára nagyon jól zárult az előző év és kedvezően indult az új év. A zenekari körlet és a hozzátartozó bútorok felújítása év végére szinte teljesen elkészült, és ezzel párhuzamosan nagyon sok kolléga új hangszert kapott. A várva várt új hangszerek megérkezését kitörő örömmel fogadta a zenekar, s a tagok újult erővel vetették bele magunkat a szokásos napi gyakorlásba.
Saját tapasztalatomból kiindulva kijelenthetem, hogy egy zenész számára óriási élmény egy új hangszer kézbe vétele. Azon morfondíroztunk a kollégákkal, hogy mihez is hasonlítható az érzés. Kis túlzással egy újszülött gyermek jövetelének lehet betudni a fent említett érzelmeket. Miért is? A csillogó-villogó hangszert éppoly féltő gonddal veszi kézbe az ember, mint kicsiny gyermekét. Szinte félve fújja bele az első hangokat. Vajon a régi már megszokott ütött-kopott instrumentum után milyen érzés lesz az első hangok megszólaltatása? Nagyon jó. Egy tárgy, aminek segítségével hangokat állítunk elő, s ideális estben érzelmeket váltunk ki a hallgatóságból. Igazából talán nem is tárgy, csak a külső szemlélő számára tűnik annak. Mikor a közönség elé áll vele a zenész, vakon rábízza magát az általa nap mint nap kézbe vett, ápolt, dédelgetett hangszerére. Újra tanulónak érezheti magát, hiszen kérdezgeti a kollégákat: szerinted jól szól, szép a hangja, elég markáns a forte?
Ezzel új értelmet nyer a muzsikus számára az élethosszig való tanulás fogalma. A diákkor és a felnőttkor nap mint nap összemosódik arra az időtartamra, amit egyéni gyakorlással töltünk. A tanuló évek alatt szinte nincs is felelősség, csak annyi, amit magunk elé állítunk, s az jó esetben összhangban van az Alma Mater által elvárt kötelezettségekkel. A diák és a felnőttkor egymásutánját mostanra felváltja az egész életen át tartó képzés és önképzés, amely manapság már a munkáltatónk elvárása is. Hivatásosként ennek az elvárásnak igyekszünk nap mint nap megfelelni, még akkor is, ha ebben a téli időszakban nem túl látványos az általunk végzett műhelymunka. Számunkra viszont létfontosságú, hiszen így tudjuk megalapozni az előttünk álló évad fellépéseinek - tőlünk már természetes módon elvárt - permanens magas színvonalát.  Az élsportolók, olimpikonok teljesítményét meghatározó alapozás a zenekar számára is hasonlóan működik. A felkészülési időszakban töltődünk fel ahhoz, hogy kimagasló szakmai, fizikai, mentális állapotban tudjuk a szolgálati feladatainkat teljesíteni, mint a Katasztrófavédelem díszelgő egysége.  Végül szeretnénk feletteseinknek, kollégáinknak köszönetünket kifejezve, újult erővel és talán még magasabb színvonalon, fényesebb hangzással és látvánnyal teljesíteni a jövő szolgálati feladatait.

 
 
                                                                                                                           Kiss Zoltán
                                                                                                                              tű. őrgy.
                                                                                                                     karmester-helyettes
 
Vissza

 

Kapcsolódó információk: