Hírek

Adventi koncert az OKF-en
2018. december 11. 20:14
A 2017. évi hagyományteremtő hangverseny nyomán idén november 30-án látta vendégül a BM OKF Főigazgatója a Mogyoródi úti Főigazgatóság állományát. Az adventi hangulatteremtés „felelőse” idén is a Katasztrófavédelem Központi Zenekara volt.
Ez alkalommal a világhírű karácsonyi és adventi dallamokból összeállított műsort a fúvószenekar előadásában hallhatták a jelenlévők. Olyan közismert dallamok hangzottak el, mint a White Christmas, a Halleluja, a Last Christmas és Csárics Sándor elmaradhatatlan szólójával a Christmas Song. Az adventi dallamokat követően Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok Úr ünnepi pohárköszöntője hangzott el, majd Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy Úr meggyújtotta az első adventi gyertyát. A jelenlévők a rendezvény befejeztével kapták kézhez a BM OKF és a Zenekar közös ajándékát, a frissen megjelent adventi dallamokat tartalmazó CD-t.

 
Vissza

 

Kapcsolódó információk: