Karmesterek

2002-től Dóra László - a zenekar jelenlegi vezetője
1992-2001 Pajzs Gábor
1972-1992 Mossóczy Vilmos
1971 Koppány Imre
1950-1965 Papp Tibor
1938-ig és 1945-1949 Rőt István
1941-1944 Eördögh János
1938-1941 Magyar László Dénes

Dóra László tűzoltó alezredes / 2002-től

A Kataszrófavédelem Központi Zenekarának jelenlegi vezetője.

1965 -ben született Budapesten, zenei tanulmányait is itt végezte. 1987-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző intézetében Budapesten.1988 óta foglalkozik fúvós zenével zenekari szinten is. A hivatásos fúvós zenészség mellet a jövő nemzedékét is tanítja, tereli erre a szép pályára pályakezdése óta.

1994 óta tagja a zenekarnak. Szólamvezető, koncertmester, zenekarvezető-helyettes, majd 2002 februárjától a zenekar karmestere.

Elődei nyomdokán haladva fő célja a tűzoltóság és a Katasztrófavédelem "image"-ének fejlesztése, mindenkori magas szinten tartása, a fúvószene mind szélesebb körben való megszerettetése és terjesztése, valamint a magas szintű kapcsolattartás a civil és társadalmi szervezetekkel, szoros együttműködés a turizmussal. A Zenekarnak jelentős szerepet szán a magyar kultura bemutatása és megismertetése terén az EU-ban.


Pajzs Gábor / 1992-2001

1992-ben a Magyar Fúvószenei Szövetség elnökségének ajánlására a BM TOP vezetése Pajzs Gábort kérte fel zenekarának élére. Ő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1975-ben harsonatanári oklevelet szerzett, majd 1990-ben ugyanott fúvóskarnagyi diplomát is. Volt hivatásos zenész szimfonikus zenekarokban, különböző zeneiskolákban tanított, ifjúsági zenekarokat vezetett. 1992. március elsején vette át a BM Tűzoltóság Központi Zenekarát.


Mossóczy Vilmos / 1972-1992

Ő eredetileg nagybőgős végzettségű muzsikus volt, aki később kórusvezetői, karnagyi diplomát szerzett, és a zenekar életében erős fordulatot hozott. Úgy gondolta, hogy olyan hivatásos zenekart kell szerveznie, amely bármely professzionista zenei mércével mérve is magas művészi produkcióra képes. Létrehozta a Tinódi Kamarazenekart, mint a Tűzoltóság Központi Zenekarának egyik működési formáját. Bemutatkozó hangversenyük 1977. április 14-én, búcsúkoncertjük 1986. február 10-én volt. 478 koncertet adtak, mintegy 150 ezer embernek.


Koppány Imre / 1971

A fúvószenét helyezi előtérbe, gyakoribbá kezdenek válni a temetői tiszteletadások, és mind ritkábbak a szimfónikus koncertek. A zenekar fellépései ritkultak, 72-ben csak 65-ször léptek fel, ennek egyharmada is gyászszertartáson való részvétel volt.


Papp Tibor / 1950-1965

1950 októberében a Határőr Zenekartól került a zenekar élére. Nevéhez az együttes felszabadulás utáni történetének fénykora fűződik. Az ő működése idején kezdődik az un. kétfázisú működés, amikor a fúvószenekar tagjai egyben egy kisebb szimfónikus zenekart is alkotnak, és ez később népi zenekarral egészült ki.


Röt István / 1938-ig és 1945-1949

A tűzoltóság egyenruhájában fellépő első hivatásos zenekar zenemestere 1949 tavaszától. Bár rendkívül tehetségesnek tartották, nem jutott ideje tehetsége teljes kibontakoztatására, a "közömbös a demokráciával szemben" váddal eltávolították a zenekar éléről.


Eördögh János / 1941-1944

1941. október 1-től vezényli a zenekart, előtte a Postászenekar vezetője volt. Okleveles karmester és fuvolaművész.


Magyar László Dénes / 1938-1941

A Székesfővárosi Tűzoltózenekar élére 1938-ban nevezték ki. Okleveles karmester, zene- és énektanár, zongorista volt. Az akadémián egyházzenei és karnagyi kiképzést nyert, majd a berlini zeneiskola operatanszakán tanult. Kiváló baritonista, 1940-ben 14 operaszerepet tudott. Zeneszerzőnek is számottevő volt: sok magyar nóta és tánczene szerzője. Ő szerezte a zenét Tompa Mihály A gólyához c. költeményéhez.Tevékenysége felgyorsította a művészi munkát, ugyanakkor a kedvező körülmények támogatásával a zenekar létszámának feltöltését is elvégezte. "Az első nyilvános kivonulás 1938.december 2-án volt, amikor a zenekar az újonc tűzoltókat hivatalos esküre a főparancsnokságról a városházára és visszakísérte." - Magyar Zenei Almanach 1944. Sikerre vitte a zenekart, annak éléről szakmai előmenetele szólította el.