Laktanya átadó ünnepség Orosházán

2022. április 20. 07:15

Laktanya átadó ünnepség

 

2022. március 22-én a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának közreműködésével került sor az orosházi tűzoltólaktanya ünnepélyes átadására.

A teljes körben felújított épületben kapnak helyet az Orosháza Hivatásos Tűzoltóparancsnokság mellett az Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársai is.

Az ünnepség elöljárója, Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a rendezvényen elmondta, hogy minden közösségben legfontosabb a biztonság, és minden közösségben külön megbecsülést és tiszteletet érdemelnek azok, akik azért dolgoznak, hogy ezt megteremtsék. Az államtitkár a tűzoltókhoz szólva kifejtette, ez a hivatás példaképeket teremt, ami egyetemes értékű.

Dr. Góra Zoltán tű. altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója elmondta, örömteli, hogy a rendezvény ünnepélyes keretek között zajlik, hiszen a járvány miatt fontos ünnepi alkalmak maradtak el. A főigazgató megköszönte a tervezők és a kivitelezők munkáját, akik határidőre, megfelelő műszaki tartalommal, és nagyon jó minőségben valósították meg a beruházást.

 

Szöveg: Kovács Jenő tű. százados

Fotó: Várszegi György tű. főhadnagy