III. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Találkozó

2021. szeptember 23.

2021. július 17-én került megrendezésre Kecskemét főterén a III. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Találkozó. 

A rendezvényen elején a Katasztrófavédelem Központi Zenekara adott közönségcsalogató térzenét.

Zenekarunkon kívül, a találkozóra négy hazai és hat határon túli együttes érkezett. A tűzoltózenekaroknak lehetősége nyílt bemutatkozni a közönség, és természetesen egymás előtt, valamint közös produkcióval is készültek, hiszen a rendezvény legfőbb célja az összefogás erősítése, a határokon átnyúló összetartozás erősítése volt. A rendezvény szakmai fórumot is biztosított a fellépő zenekarok számára. A rendezvény szervezője a Magyar Tűzoltó Szövetség, fővédnöke Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke volt.

Kovács Jenő tű. százados